Belföld

Már szeptembertől megnyesnék Simor fizetését

A Fidesz azt szeretné, ha a jegybankelnök már ősztől csökkentett bérezést kapna.

A Fidesz-frakció arra kéri a kormányt, hozza meg azokat az intézkedéseket, amelyek alapján Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke már szeptemberben nem kapja meg a több mint nyolcmillió forintos fizetését – közölte Lázár János a Parlamentben tartott hétfői sajtótájékoztatóján.

A Fidesz frakcióvezetője gyermekded megközelítésnek nevezte azt, hogy a nemzetközi szervezetek azért lennének Budapesten, hogy Simor András bére mellett kiálljanak. Mint mondta, reméli, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió a magyar embereket akarja megsegíteni, s nem “silányul egy bankelnöki érdekvédelmi szervezetté vagy egy szakszervezeti mozgalommá”.

“Mi nem a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét akarjuk csökkenteni, hanem a jegybank elnökének a fizetését” – jelentette ki, hozzátéve, hogy az MNB-elnök fizetése – a mennyiséget tekintve – nem pártpolitikai kérdés. “A jegybankelnök úrnak el kell fogadnia, hogy maximum kétmillió forintot kereshet, és hogy ha ezt nem sikerül lelkileg feldolgoznia, akkor van néhány millió ember, aki részletes, személyes tanácsadással, életviteli tanácsadással látja el” – fogalmazott.

Lázár János elmondta, a kormánypárti képviselőcsoport arra is kéri a kabinetet, utasítsa vissza azokat a parlamenti kezdeményezéseket, amelyek a pénzügyi tárgyú törvények visszavonására vagy “parkoltatására” vonatkoznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik