Belföld

4 év múlva a GDP 8 százalékát oktatásra fordítanák

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkára szeretné, ha a mostani kormányzati ciklus végére Magyarország a bruttó hazai termék (GDP) nyolc százalékát fordítaná az oktatásügyre.

Hoffmann Rózsa erről a Magyar Szó című újvidéki lapnak adott interjúban beszélt. “A klebelsbergi idők végére a GDP 16 százalékát kapta a kultusztárca. Erre a mai időkben nem látok esélyt. A szemem előtt nyolcszázalékos ráfordítás lebeg, melyet a kormányciklus végéig el szeretnék érni” – mondta az államtitkár arra a kérdésre, hogy a Fidesz-KDNP-kormány képes lesz-e akkora összegeket fordítani az oktatásügyre, amennyit a Klebelsberg Kunó fémjelezte oktatáspolitikára költöttek annak idején, az 1920-as években.

Hoffmann Rózsa hozzátette, hogy nem a százalékok az elsődlegesek, “hiszen nem mindegy, hogy 100 forintból, vagy 10 euróból fordítunk a tanügyre 5-8 százalékot”.

A kérdésre, lehetőség vagy kötelezettség lesz-e a magyarországi gyerekek számára, hogy tanulmányi kirándulást tegyenek a szomszédos országok magyarlakta vidékein, az oktatási államtitkár elmondta: nem hiszi, hogy kötelezettségként élnének meg a tanulók egy tanulmányi kirándulást, amely sok ismeretet nyújt. “Olyan lehetőség ez, amely minden magyar diákhoz el fog érni” – mondta.

Hoffmann Rózsa az interjúban elmondta, “meg kell hogy maradjanak” a magyarországi oktatásban továbbtanuló határon túli magyaroknak járó ösztöndíjak attól függetlenül, hogy az adott diák megszerezte-e a magyar állampolgárságot is. Attól, hogy magyar állampolgárrá válik valaki, nem veszítheti el azokat az előnyöket, amelyeket egy külhoni magyar diák élvez – mondta. “A magyar állampolgárságnak egy plusznak kell lennie, és nem járhat hátrányokkal” – jelentette ki Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az újvidéki Magyar Szó című lapnak adott interjúban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik