Belföld

Rendőrségi vizsgálat a Tescónál

Rendőrségi vizsgálatot rendelt el a Pest Megyei Főügyészség, hogy tisztázódjon, valóban történek-e visszaélések a Tescónál a rendkívüli munkavégzés kifizetésénél, a cég pedig belső vizsgálatot indított az ügyben - írta a Népszabadság.

A cégnél a munkaidőt nyilvántartó programban “kikapcsolták” a rendkívüli munkavégzés után kifizetendő pótlék rögzítését, amit így nem is kaphattak meg a dolgozók. Emiatt tavaly szeptember és idén május között 365 millió forinttól eshetett el a cég harmincezer munkavállalója. Amennyiben pedig ez a gyakorlat 2009. február óta tartott – amikor a társaság a papíralapú nyilvántartásról áttért az elektronikus módszerre – úgy akár 700 millió forint is lehet a kár.

Iglódi-Csató Judit, a cég szóvivője elismerte, hogy a kifogásolt számítógépes program nem tökéletes, mert nem tudja kezelni azt, amikor hét napon belül átszervezik a dolgozók munkarendjét. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a dolgozóknak ettől függetlenül erre az időszakra is meg kellett kapniuk a járandóságukat, mert az egyes áruházak helyi személyzeti vezetői kézzel átvezetik a rendkívüli munkavégzést a bérszámfejtő rendszeren. Mivel az emberi mulasztást nem szabad kizárni, ezért belső vizsgálat indult a cégnél – olvasható a lapban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik