Belföld

MSZP: a Fidesz színházat csinál az alkotmánybíró-jelölésből

A szocialisták szerint elképesztő, hogy két helyre két jelöltje van a kormánypártnak. Az LMP három jelöltet is állít.

Mészár Rózát, a Legfelsőbb Bíróság (LB) bíráját javasolja alkotmánybíró-jelöltnek az MSZP – közölte Simon Gábor, a párt képviselője pénteken az MTI-vel.

Az Alkotmánybíróság (Ab) tagjait jelölő eseti bizottság szocialista tagja felidézte, több éven keresztül konszenzus volt arról – és az alkotmány is rögzítette -, hogy egy paritásos bizottság jelöli az alkotmánybírákat. Ezt azonban a jelenlegi kormánytöbbség megváltoztatta, és egy olyan bizottságot állított fel – Sólyom László államfő észrevételeit is nagyrészt figyelmen kívül hagyva -, amelyben a Fidesz egymaga többségbe került, hiszen még a KDNP nélkül is megvan a többsége – mondta.

A szocialista politikus kifejtette, e testületben a megalakulás után azt kérte a képviselőcsoportoktól, hogy mivel két alkotmánybírát választanak, tanúsítsanak önmérsékletet, és minden frakció csak egy alkotmánybírát jelöljön.

Az MSZP be is tartotta ezt az “önkorlátozást”: egy alkotmánybírát jelölt a párt Mészár Róza személyében – közölte Simon Gábor, hozzátéve, hogy Mészár Róza, az LB bírája évtizedek óta elismert bíró, pártokon és politikán felül álló, olyan szakmai és emberi tekintély, aki “mindenféleképpen alkalmas lenne ennek a posztnak a betöltésére”.

Az MSZP-s képviselő elképesztőnek nevezte, hogy a kormányoldal megváltoztatta az alkotmányt, és az az “arrogancia” is elképesztő szerinte, hogy a két alkotmánybírói helyre a Fidesz önmaga két jelöltet ajánl úgy, hogy szinte meg sem várta a többi frakció jelölését. “Csak egy színházat csinálnak az egész ügyből” – fogalmazott. Hozzáfűzte, a jelöltekről az MSZP képviselőcsoportja frakcióülésen fogja kialakítani az álláspontját.

Közben az LMP Bándi Gyula, Lehoczkyné Kollonay Csilla és Tóth Mihály egyetemi tanszékvezetőket szeretné alkotmánybírónak jelölni – mondta el a párt frakcióvezetője az MTI-nek pénteken.

Schiffer András hangsúlyozta, hogy a neveket ábécé sorrendben sorolta fel, ugyanis jelöltjeik között nem tesznek sorrendet. Hozzátette, a jelölésről szerettek volna tárgyalni az ezzel foglalkozó eseti bizottságban, de “úgy látszik, erre nem lesz lehetőség”.

Orbán Viktor szóvivője pénteken jelentette be, hogy a miniszterelnök-pártelnök Bihari Mihály volt Ab-elnök és Stumpf István, az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere jelölését javasolja a Fidesz-KDNP-nek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik