Belföld

Gyurcsány pótdíjat fizetett

Kifizette saját és felesége pótdíját Gyurcsány Ferenc, volt miniszterelnök ugyanis a szombati melegfelvonulás után jegy nélkül utazott a földalattin nejével, testőrökkel és több szocialista politikussal együtt - értesült az RTL Klub.

Bár nem büntették meg őket, az ingyenes utazásról felvétel készült, ami hétfőn kikerült az internetre.

A felvétel nyilvánosságra kerülése után az egyik politikus úgy nyilatkozott, hogy beterelték őket a földalattiba és az út végén neki valaki azt mondta: a BKV vendégei voltak. Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója szerint azonban a közlekedési társaság nem rendelkezett arról, hogy szombaton bármilyen közlekedési eszközön ingyenes lett volna a közlekedés.

Amikor a társaság leszállt a szerelvényről, elmentek egy ellenőr mellett. Az viszont nem látszik a felvételen, hogy jegyet vagy bérletet bárki felmutatott volna. Gyurcsány Ferenc azt mondta: ő nem hibázott, azt hitte, más vesz neki jegyet. Ha a kísérőink ezt nem tették meg, akkor a hibát helyre kell hozni – fogalmazott a volt miniszterelnök.

Ennek megfelelően Gyurcsány Ferenc nyilatkozata után pár órával egyik munkatársa elmondta, hogy a volt kormányfő befizette saját és felesége bliccelésének pótdíját, 24 ezer forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik