Belföld

Jogsértően termel a Kékkúti Ásványvíz

A Káli Medence Környezetvédelmi Társaság szerint a termelés jogsértő, a cég szerint viszont nem az engedély május 31-én lejárta után.

Szabó Balázs, a Kékkúti Ásványvíz vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója szerint idejében, 2009 októberében benyújtották a vízjogi engedély meghosszabbítása iránti kérelmüket a székesfehérvári Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Igazgatósághoz – írja a szombati Népszabadság.

A regionális zöldhatóság január 28-án további öt évre meghosszabbította vízjogi engedélyt, ám a határozat ellen fellebbezést nyújtott be a Káli Medence Környezetvédelmi Társaság. A civil szervezet által megjelölt okok közül, a másodfokon eljáró Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség egyet megalapozottnak talált, és május 17-én hatályon kívül helyezte az első fokon kiadott vízjogi engedélyt, új eljárásra kötelezve a fehérvári hatóságot.

A környezetvédelmi társaság szerint így a társaság tevékenysége nem jogszerű. Szabó Balázs viszont úgy ítéli meg, hogy ha a jogerős engedélyre várniuk kell is, ám az időben beadott engedélykérelem, valamint az utólag hatályon kívül helyezett első fokú engedély alapján június elsejét követően is folytathatták a termelést.

A civil szervezet azt szeretné elérni, hogy a cég készíttessen a tevékenységét átfogóan elemző környezeti hatástanulmányt, Szabó Balázs szerint azonban ez nem lenne indokolt, mivel az elmúlt években az üzemben nem nőtt a vízkivétel a kutakból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik