Belföld

Csendes megemlékezés Mosonmagyaróváron

Több százan emlékeztek csendes gyertyagyújtással ma este Mosonmagyaróváron a három nappal ezelőtt, az Egyesült Államokban történt hajóbaleset két helyi áldozatára.

A megemlékezésen egyetlen rövid beszéd hangzott el. Hansági Károly, a Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója idézte fel a két fiatal emlékét, s mondta ki: a döbbenet, a fájdalom és a harag kavarog a hátramaradottakban, hiszen két fiatal ember karrierjét és életét törte ketté egy véletlen baleset. Ezután körülbelül húsz percig gyászzene szólt, majd az emlékezők virágokat helyeztek el a szerencsétlenség két áldozatának képénél, az iskolafalnál.

Philadelphiában is megemlékeztek a hajóbaleset két mosonmagyaróvári áldozatáról. A város tisztségviselői és egyházi vezetők mellett Szombati Béla magyar nagykövet is csatlakozott a magyar cserediákcsoport és a vendéglátó családok közös megemlékezéséhez. A szertartás végén koszorúkat és virágokat dobtak a vízbe, és egy pár fehér galambot engedtek el.

Szerdán kora délután egy uszály ütközött a műszaki hiba miatt a Delaware folyón veszteglő városnéző vízibuszba Philadelphiában. A balesetben vízbe kerülő 37 emberből 35-öt kimentettek, két magyar turista, egy 20 éves fiút és egy 16 éves lányt azonban hiába kerestek; holttestüket később találták meg.

Hansági Károly, a csoportot szervező mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója a két eltűnt magyar fiatalról korábban a szülők kérésére csak annyit közölt, hogy a lány a gimnázium diákja volt, a fiú pedig korábban járt az iskolába. Azt elmondta: a csapat több tagja is jelezte, hogy szeretne mielőbb hazautazni, és nem várja ki tervezett kintlétük végét.
Mosonmagyaróváron a két eltűnt helyi fiatal holtteste megtalálásának hírére kitűzték a fekete zászlót péntek délután az önkormányzat és iskolájuk épületére is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik