Belföld

Ellenzéki terveket forral az MSZP

Szigorúbb erkölcsi szabályokat vezetnének be és kialakítanák a jövőbeli stratégiát a tisztújításon.

Az MSZP új vezetőinek, valamint a frakciónak fogalmaz meg ajánlásokat elsősorban az ellenzéki stratégiával kapcsolatban az a dokumentum, amely a szocialista párt szombati tisztújító kongresszusának készült, és amely egyebek mellett személyre szabná a vezetői felelősséget a pártban – derül ki a Népszava csütörtöki számából.

A lap azt írta, hogy a birtokába jutott dokumentum szerint, ha a küldöttek elfogadják a tervezetet, akkor mérni fogják a tisztségviselők teljesítményét, valamint demokrata köröket, klubokat hoznak létre. A korrupciós ügyek megelőzése érdekében szigorúbb erkölcsi szabályokat vezetnek be a szocialisták, adott esetben a helyi szervezetek a gyanúba keveredettek párttagságát felfüggeszthetik.

A Népszava azt írta: a küldötteknek elfogadásra javasolt tervezet szerint az MSZP kész a szükséges változásokra, minden szinten tisztújítást kezdeményezett, ám arra figyelmeztetnek, hogy a személyi változások “a megújulásnak csak egyik eszközét, a mélyebb változások szándékának jelképét és bizonyítékát, de nem kipipálását jelentik”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik