Belföld

Pintér beindult: Bakondi az OKF új főnöke

A belügyminiszter felmentette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetőjét.

A megyei katasztrófavédelmi igazgatók, az önkormányzati tűzoltóságok parancsnokai és a polgári védelem vezetői részvételével, zárt ajtók mögött tartott állománygyűlés után felolvasott belügyminiszteri parancs szerint Tatár Attilát felmentette beosztásából Pintér Sándor.

A menesztett főigazgatót a tárca vezetője július elsejei hatállyal rendelkezési állományba helyezte és munkavégzésre a Belügyminisztériumba rendelte. Tatár Attila Bakondi György leváltása után, mint korábbi főigazgató-helyettes került az OKF élére.

A belügyminiszter szintén felmentette beosztásából Muhoray Árpád polgári védelmi vezérőrnagyot, a veszélyhelyzet-kezelési főigazgató-helyettest, beosztásáról később gondoskodik. Az MTI úgy tudja, a tábornok az OKF Oktatási Központjának vezetője lesz.

Távozik posztjáról az eddigi gazdasági főigazgató-helyettes is, Kivágó Tamást Tollár Tibor váltja. Az új vezető, aki nyugállományú határőr ezredes, korábban a Belügyminisztérium közgazdasági főosztályát vezette.

Felmentették, és újra kinevezték főigazgató-helyettesnek Hoffmann Imre vezérőrnagyot, aki eddig hatósági vezető-helyettes volt, s ezentúl egyedüli főigazgató-helyettesként tevékenykedik a szervezetnél.

A legfelsőbb szintű vezetőváltást Pintér Sándor a sajtótájékoztatón azzal magyarázta, hogy “szemléletváltás történik” a belügyi szerveknél, és ehhez másféle parancsnoki munka, másféle kapcsolattartás szükséges az állampolgárokkal és a személyzettel.

A belügyminiszter azt mondta: a főigazgatónak nem lesz könnyű a helyzete, mert új megbízatása mellett továbbra is miniszteri biztosként irányítja az árvíz okozta károk miatti újjáépítési feladatokat.

Bakondi György, aki 2000. január elsejétől, az OKF létrehozásától 2002. december 9-ig vezette a szervezetet, a bemutatkozásakor utalt arra, hogy nyolc éve ugyanabban a teremben mondta el búcsúbeszédét, ahol bejelentették visszatérését.

Bakondi György azt mondta, hogy a felsőszintű vezetés átalakítása megtörtént, de további lépésekre is szükség lesz. Áttekintik a megyei igazgatóságok helyzetét, és értékelik a vezetők teljesítményeit is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik