Belföld

Parlagfű Kommandó indult

Ha nem lesz szokatlanul forró és száraz nyár, ami kiégeti a növényeket, akkor ebben az évben még a szokásosnál is több pollen lehet a levegőben - mondta Falus Ferenc országos tiszti főorvos.

Falus Ferenc arra hívta fel a figyelmet, hogy a pollenek magas koncentrációja tömeges megbetegedéseket okoz, majdnem minden családban van már allergiás. Az allergia kezelése nagyon drága, „lényegesen olcsóbb” a parlagfű-pollenszám csökkentése, ráadásul az erre fordított pénz még az adott évben megtérül, hiszen a gyógyszerköltségek csökkennek.

Kitért arra, hogy az idén nagyon sok eső volt májusban, júliusban, ez kedvezett a parlagfű fejlődésének. Közlése szerint Magyarországon 1999-ben volt az éves pollenkibocsátás “csúcsa”, ez a szint 2007-ig folyamatosan csökkent, 2008-ban és 2009-ben azonban újra emelkedett.
Őrsi Gergely, a Klub Next Parlagfű Kommandójának szóvivője elmondta: ez a csoport nagyrészt főiskolásokból, egyetemistákból áll, akik meghatározott útvonalterv alapján járják a fővárost és ellenőrzik, hol találnak parlagfűvel benőtt területet. Ahol ilyet találnak, figyelmeztető szórólapot helyeznek el a postaládákban és felhívják a lakók figyelmét a veszélyre, a kisebb területeket pedig maguk tisztítják meg. Ha azt tapasztalják, hogy mindezek ellenére nem oldódott meg a probléma, jelzik a hatóságnak és az dönthet a kényszerkaszálás elrendeléséről és a büntetésről.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.