Belföld

A 24 legjobb idézet Schmitt Páltól

A 68 éves mindjárt köztársasági elnökről 2005-ben portrékönyvet jelentetett meg a Korona Kiadó. Összeállításunkban ebből a kötetből idézzük Schmitt Pál mondatait és sztorijait. Miniportré.

„Sokszor azt érzem, hogy nekem egyáltalán nem volt gyerekkorom. Vagy ha volt is, úgy tovatűnt a feladatok teljesítése közben, mint a szivárvány.”

„Ha a gyerekkori emlékeimben kutatok, kiderül, hogy a villanásokból, a hallomásokból olyan eseménysorok csúsznak össze, amik vagy bekövetkeztek, vagy nem. Vagy jól emlékszem, vagy rosszul. Így eshetett meg, hogy sokáig azt hittem, az államosítás következtében kipakoltak minket is Fülére, és ott töltöttünk egy évet. A valóság ezzel szemben az, hogy közvetlenül a háború után, valami ismeretség révén, amikor Pesten nem volt ennivaló, egy vagy két nyáron át a Fejér megyei falu adott otthont nekünk… Egy aranyos pulikutyára is emlékszem, tehénfejést láttunk, meg csirkéket hajkurásztunk.”

„Kitűnni, mindenben a legjobbnak lenni, már nagyon korán ez munkált bennem, s a vágy, hogy a feladataimat jól teljesítsem… A legerősebb gyerek voltam az osztályban, és a tornaórán a sor elején álltam.”

„Azt mondták: legyek rendes ember! Apuka például nem engedte meg, hogy a KISZ-be belépjek. „Nincs ott neked semmi keresnivalód” – mondta… Tehát, ha azt mondom, hogy keresztény, polgári családban nőttem fel, és a nehéz években összetartottunk, akkor pontosan fogalmazok.”

„A vallás nekem egyfajta kapaszkodó a mai napig… Nálunk a családban a vallásos rituálé mindennek az alapja. A keresztelő, a bérmálás, az esküvő, az ima… Olyan zaklatott életet élek, hogy a templomba járás alábbhagyott. De a hit megmaradt. A lakásban látható helyen ott van a kereszt. Egy kis szimbólum, de azt hiszem, fontos.”

„Nem tagadom, vannak pillanatok, amikor elbőgöm magam. Egy újszülött unokával a karjaimban, vagy magányosan, verseskötetet lapozgatva, a Himnuszt hallgatva.”

„Ha sok pénzem van, megesik, hogy 50 000 forintot feladok a sportsegélynek, vagy befizetünk Katicával egy beteg gyereknek, elküldünk egy kis pénzt valamelyik erdélyi iskolának. Ebben az esetben 100 000 vagy 200 000 forint nem mennyiség. Százezer forintot adtam egy debreceni menyasszonytáncért.”

„A legnagyobb ajándék, amit az Istentől kaptam, a feleségem, a családom és az a tény, hogy magyarul beszélek. A nyelv gyönyörű árnyalatai a gyökereimben élnek.”

„Ha valaki úgy gondolja, hogy szépen beszélek, hatással vagyok rájuk, ha temetek, valami mellett vagy valaki érdekében lándzsát török, egy-egy új szóösszetételt használok, annak az a magyarázata, hogy korán beleszerettem a szavakba… A szókincs a könyvekből jött, nem az utcasarkon vásároltam őket.”

„Amíg a sport el nem vitte a maradék erőmet, addig éjjel-nappal olvastam… A szüleim nagyon figyeltek arra, hogy a koromnak megfelelő könyveket adjanak a kezembe. Kezdetben indiánkönyveket, Verne Gyula műveit. Később nagykanállal etettek Jókaival, Gárdonyival, Mikszáth Kálmánnal. Ezután következett Németh László… Vállalom, hogy életem legmeghatározóbb élménye Németh László. És el ne felejtsem: kedvenc olvasmányaim közé tartoztak mindig a szótárak, szókincstárak.”

„Az öltözködésem is konzervatív… Már kizárólag kék és fehér színű ingeim vannak a sifonérban… Általában fekete zokni van rajtam vagy a szürkének változatai. A konzervatív életfelfogásomnak köszönhetően ebben érzem jól magam. És feltétlenül nyakkendőben!”

„Hajlamaim szerint elvetném a sulykot a száguldásban, az üzletben, az élet nagyon sok területén, de mindig visszafogtam magam. Vigyáztam magamra. Nem tudom, honnan ered ez az óvatosság.”

„Senki sincs, akitől félnék vagy tartanék.”

„Nagyon ijedős vagyok. Nem félek, de a váratlan fizikai helyzeteket majdnem mindig kiáltással reagálom le.”

A portrékötet szerzője, Kő András írja le Schmitt Pálnak az Astoria Szálló vezetőjeként megélt egy kalandját:
„A Budapest Sportcsarnokba Kádár János is ellátogat. Szívja a cigarettát, a liftre várnak. Nyílik az ajtó, belépnek a felvonóba, de Kádár kezében továbbra is ott marad a cigaretta. Elindulnak felfelé. Sch. P. közben a jobb válla fölött észreveszi a tiltó táblát: ’A felvonóban dohányozni tilos!’ A magas ember kinyúlik, megemeli a jobb vállát, mint egy kígyó, tekeredik összevissza, hihetnők, hogy viszketés kínozza, pedig csak a tiltó táblát takarja el a pártfőtitkár szeme elől.”

Az 1984-es MOB-főtitkári esküről, szintén Kő:
„Fel akarja hívni magára a figyelmet… A tizenöt soros eskü szövegét bevágja fejből… Bogarásszák csak mások a betűket, szemüveggel vagy anélkül, ő fittyet hány az angol szövegre, s majd belenéz az emberek szemébe… És mégis: egy mondat elcsalinkál… Amikor a mikrofonhoz lépett, elegánsan jó messzire eltolta magától a papírt, amelyen az eskü szövege állt, most meg visszacsenni kellene, úgy, hogy ne is vegyék észre… A hallgatóság mozgolódik. Szerencsére a protokollfőnök a helyén van, és szépen visszacsúsztatja.”

A Magyar Olimpiai Bizottság 1984-ben a Los Angeles-i olimpia magyar bojkottja mellett döntött. Schmitt, bár ő volt a szervezet elnöke, ezen a napon Bulgáriában tárgyalt, így nem szavazott. Véleménye a jelenlévőkről:
„Ott ültek az olimpiai bajnokok, a magyar sport reprezentánsai, kollégáim, ott ültek az újságírók, a sportvezetők, a szövetségi képviselők. És nem akadt egyetlen egy sem a régi menők közül, aki azt mondta volna: gyerekek, hát mi nem azért ülünk itt, hogy megszavazzuk a részvételünk?… Azt hiszem, Graham Greene mondta volt, hogy a félelem az emberi lélek minden zugát beárnyékolja, és az arányérzék az első, ami elszáll vele.”

Arról, hogy 2002-ben Kovács László visszahívta őt nagyköveti állásából:
„Még a személyes holmimat is alig volt időm összecsomagolni… Nem táplálok a külügyminiszter úrral szemben semmilyen indulatot.”

A 2002-es főpolgármesteri kampányról:
„Arról álmodtam, hogy Budapest főpolgármestere leszek, a baj csak az volt, hogy Budapest nem álmodott velem.”

Az athéni doppingbotrányról:
„Az olimpia sokkolt. A magyar olimpiai mozgalom 110 éves története során soha nem fordult elő doppingvétség, s most egyszerre két aranyérmet és egy ezüstöt is elvettek tőlünk… Úgy érzem magam, mint egy valamikori NDK-s sportvezető… Többször felmerült bennem, hogy folytassam vagy bedobjam a törülközőt. Van elég dolgom az életben. Végül aztán úgy döntöttem: a süllyedő hajóról nem lépek le, nem adom fel, inkább zászlóvivője leszek egy kibontakozó szövetkezésnek, amely azt a célt szolgálja, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak többé elő.”

„Az élet napos oldalán állok, ennélfogva felkészületlen vagyok a támadásra. Én, aki 90 kilós tiszta izom voltam, s azon fáradoztam, hogy ’megsemmisítsem’ a páston az ellenfeleimet, a sértést, az ármánykodást, a rosszindulatú pletykát, az igaztalan vádaskodást nehezen viselem. Szinte fizikailag fáj. Ezért aztán soha nem sértek meg senkit, mert úgy vélem, nekik is fájna, ha tudatosan megbántanám vagy megaláznám őket. Olvasom az interneten, hogy voltam már besúgó, korrupt, pedofil és börtönlakó. Hihetetlen vagyonom van és így tovább… Mindig csodáltam a politikusokat, hogyan bírják elviselni a sok aljasságot. És mégis: amióta politizálok, és kitinpáncélt öltöttem magamra, azóta már nehezebb megsérteni.”

„A politika sohasem volt az erkölcs küzdőtere. Mindig is az érdekek küzdfövenye maradt, amely bénítólag hat a jellemre… Én ebből kimaradok, és azon veszem észre magam, hogy szinte egyedül, Don Quijote módjára új filozófiát képviselek, egy új stílust.”

„Egy sportembernek bírnia kell a gyűrődést. Bírom is… Mellesleg az Orbán Viktor elleni becstelen támadások a sokszorosát teszik ki annak, amit én kapok.”

„’Öreg’ koromra részt vettem több médiatréningen, melyek során olyan fiatalok, akik a gyerekeim lehetnének, elmagyarázták például részletesen, hogy a kamerák előtt hogyan kell viselkednem. De gondolatot ők sem kölcsönözhetnek.”

„Már most utálom, hogy öreg leszek. Már most utálom, hogy valakinek egyetlen percre is a terhére leszek. Már most utálom, hogy egyszer majd lesegítenek a lépcsőn vagy átadják a villamoson a helyet. Hangosan kiabálnak a fülembe, mert nem értem, hogy mit akarnak. Már most utálom, hogy lelassulok, és már most utálom a napot, amikor nem lesz feladatom… Az egész életem egy nagy hajsza volt, a tervekből sohasem volt elég, a megvalósítás emésztette az energiát. De hittem abban, hogy a túlteljesítés nem fáraszt, sokkal inkább az alulteljesítés… Úgy tervezem, hogy 77 éves koromban leállok mindennel.”

„Sokan azt mondják, a motorozás manír… Én meg azt felelem erre, hogy manír lenne, ha nem bukósisakban és napszemüvegben motoroznék. De az elsuhanó alak arcát nem látja senki.”

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.