Belföld

Balogh: az államfőnek a vesztesek oldalán a helye

Szerinte az államfőnek a társadalom lelkiismeretének kell lennie.

A MSZP államfőjelöltje parlamenti bemutatkozó beszédében azt mondta, a jövő Magyarországáról szóló álmában egy olyan országot lát, ahol működő demokrácia és esélyegyenlőség van, gyors és fenntartható fejlődés bontakozik ki.

Balogh András pártatlan elnök lenne, aki fő feladatának az ország és a nemzet egészének szolgálatát, a közös nemzeti érdekek következetes képviseletét, az alkotmányos rend tiszteletben tartását, illetve védelmét tekinti.

Véleménye szerint az alkotmányos rend feltételezi, hogy olyan alkotmány legyen érvényben, amelyet Magyarország minden állampolgára tisztel, amelynek jóérzéssel és fenntartás nélkül aláveti magát.

Mint mondta, kötelességének tartja a demokratikus értékek melletti egyértelmű kiállást, az egyéni és kollektív szabadságjogok, a vélemény- és szólásszabadság, a sajtó függetlenségének és szabadságának védelmét.

Elutasítja a nemzeti és vallási hovatartozás alapján történő megkülönböztetést, tűrhetetlennek tartja az emberi méltóság megsértését bármilyen hivatkozással. A 66 éves jelölt kiemelte: Magyarországon az egyenlő jogokhoz nem társulnak egyenlő életfeltételek és esélyek.

Balogh azt mondta, a köztársasági elnöknek a társadalom lelkiismereteként fel kell hívnia a figyelmet az emberek jelentős csoportjainak nehéz, vagy kilátástalan helyzetére és ösztönözni azokat a törekvéseket, amelyek a problémák megoldását célozzák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik