Belföld

A Fidesz-KDNP megszavazta Schmitt Pált

Működött a pártfegyelem, a jelöltet első körben sikerült megválasztani.

Schmitt Pál államfőjelölti bemutatkozó beszédében megismételte, nem akar gátja lenni a törvényalkotásnak. Kiemelte, hogy elnökként az alkotmány esetében nem élhetne előzetes normakontrollal, ezért – mint mondta – reméli, hogy a készülő új alaptörvény gondos munkával készül.

Megerősítette, hogy nem akar ellensúlya lenni a kormánynak, mert fontosnak tartja, hogy az államfő egyetértsen a miniszterelnökkel. Magát csapatemberként jellemezte, két olimpiai aranyát is csapatban nyerte, és most is készen áll a csapatmunkára – tette hozzá.

Schmitt ezután a korábbi államfőket méltatta, önmagát pedig az összefogásra kész magyar emberek elnökjelöltjeként jellemezte, céljai közé sorolta az egészséges életmód népszerűsítését és azt, hogy minden pártból a legjobbat hozza ki.

A magyar társadalom nyitott, emberközeli magatartást vár el az elnöktől, aki megközelíthető, kész a párbeszédre, az együttműködésre – fogalmazott. Kitért arra is, hogy “az új köztársasági elnöknek új energiákat kell vinnie a világ magyarságának”.

Schmitt Pál megválasztását előzőleg is mindenki kész ténynek tekintette, de a laphírek szerint a kormánypárti képviselők is erős fenntartásokkal beszéltek a háttérben az alkalmasságáról és elmondták, hogy rászavaznak, de nem teszik könnyű szívvel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik