Belföld

Újabb átalakuláson megy keresztül a gárda

A tagoknak nem tetszik, hogy kilépési nyilatkozatot kell aláírniuk.

Polgári körből alakult egyesületbe léptetné át tagjait a Magyar Gárda – írja a HVG. Feloszlatása után a mozgalom június 6-án már a második átalakuláson ment keresztül: közfelkiáltással megalakították a Magyar Nemzeti Gárdát.

Ezzel egy időben, a lap információi szerint, megkezdték a gárdisták beléptetését a Nemzet, Haza, Család Polgári Körbe és dátum nélküli kilépési nyilatkozatot írattak alá velük. A vezetők állítólag azzal indokolták az átalakítást, hogy a szervezet tagjai a hatóságok folyamatos zaklatásának vannak kitéve. Többeknek viszont nincs ínyére a papír aláírása, mert mint mondják, így bármikor eltávolíthatók a mozgalomból – olvasható a cikkben.

Az ötlet hátterében, gárdisták szerint, Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő áll, aki ugyan nem ismerte el, hogy az tőle származna, de a lapnak kifejtette, hogy a táblabíróság ítélete nem vonatkozhat a később alakuló mozgalmakra vagy egyesületekre.

Korábban több hír is napvilágot látott, hogy a gárdisták polgárőr egyesületekbe tömörülnek. Ilyen például a Szebb Jövőért Polgárőr egyesület is, amelyet Békéscsabán alapítottak, de az Országos Polgárőr Szövetség elutasította felvételi kérelmét a szervezetbe, mondván: belépésükkel sérülne a szövetség alapszabályban rögzített politikamentessége. Az OPSZ tavaly kezdeményezte a „polgárőrség” elnevezés jogi védelmét.

AJÁNLOTT CIKK:

Átalakuló gárdamozgalom (HVG.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik