Belföld

Kovács: Schmitt Pál vakon követi majd a pártutasításokat

Kovács László a nagykövetek hazarendelését a külügyi bizottság elé viszi.

Nagy veszteség lenne a magyar diplomáciának, ha a Martonyi János által hazarendelt nagyköveteket két hónap után indoklás nélkül elbocsátanák, amit az új köztisztviselői törvény szerint meg lehet tenni – mondta Kovács László a Magyar Televízió reggeli műsorában.

A 48 órás intervallum a hazaköltözésre irreális, ezen időszakban a protokoll szerint számos búcsúlátogatást kell tenniük a misszióvezetőknek – mondta a volt külügyminiszter arról, hogy a diplomatáknak állítólag megtiltották a sajtónyilatkozatot, különben két napon belül felmentik őket. A szocialista politikus kilátásba helyezte, hogy az ügyet felveti a külügyi bizottságban.

Sólyom László államfőről Kovács László azt mondta: időnként részrehajló volt, de azt nem lehet megkérdőjelezni, hogy súlya van. A Fidesz-KDNP államfőjelöltje, Schmitt Pál ugyanakkor szerinte egy fegyelmezett pártkatona, vakon végre fogja hajtani pártja utasításait. Köztársasági elnöknek az országhoz, egy értékrendhez kell kötődni, nem egy párthoz – tette hozzá Kovács László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik