Belföld

A KDNP szerint Schmitt Pál alkalmas államfőnek

A párt frakcióvezetője bízik benne, hogy a képviselőcsoport támogatni tudja a házelnök jelölését.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője szerint Schmitt Pál alkalmas köztársasági elnöknek, Harrach Péter a jelölt dinamizmusát, egységteremtő képességét és kompromisszumkészségét emelte ki.

Harrach Péter ezt szerdán nyilatkozta az MTI-nek, miután a miniszterelnök szóvivője bejelentette: Orbán Viktor azt javasolta a Fidesz-KDNP-frakciószövetségnek, hogy Schmitt Pál házelnököt jelöljék, majd válasszák meg államfőnek.

Harrach Péter elmondta, megkapta a levelet, és a végleges álláspontjukat a csütörtöki közös frakcióülésen alakítják ki. Ő személy szerint támogatja Schmitt Pál jelölését és reményei szerint ezzel a KDNP-frakció is egyetért majd – mondta.

A kereszténydemokrata politikus kiemelte: a köztársasági elnökkel szemben az a határozott elvárásuk, hogy a nemzet egységét képes legyen megjeleníteni, s az eddigi életútjának legyen olyan – akár politikán kívüli – teljesítménye, ami alkalmassá teszi e feladat ellátására

Ajánlott videó

Olvasói sztorik