Belföld

Több mint egy tonna haltetem a Hortobágy-Berettyóból

A pusztulás hátterében természetes biológiai folyamatok és valamiféle egyéb szennyezés állhat.

A debreceni állatifehérje-feldolgozóba szállították azt az több mint egy tonnányi haltetemet, amelyet a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága munkatársai gyűjtöttek össze a Hortobágy-Berettyón – közölte a szervezet természetvédelmi őrszolgálat-vezetője. Kapocsi István elmondta: a nemzeti park az érintett vízterület mintegy 60 kilométerének hasznosítója. A szervezet munkatársai az elmúlt napokban erről a szakaszról gyűjtötték össze a veszélyes hulladéknak minősülő haltetemeket.

A Hortobágy-Berettyóból kiemelt, elpusztult nagy mennyiségű süllő, keszegféle, ponty, amur és busa pusztulásának hátterében természetes biológiai folyamatok és valamiféle egyéb szennyezés együttes hatásai egyaránt állhatnak – mondta.

A rendelkezésükre bocsátott mérési adatok alapján az adott időszakban a víz foszfátszintje magasabb, míg oldottoxigén-tartalma jóval alacsonyabb volt a normálisnál. Az előbbi szerves szennyezőanyag jelenlétére is utalhat, bár ez esetben néhány egyéb összetevőből is látványosan többet kellett volna mutatniuk az ellenőrzött mintáknak – vélte. A folyó oxigénszintje viszont a kánikulai napok beköszöntével drasztikusan csökkent, itt tehát egyértelműbbek az összefüggések – hangsúlyozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik