Belföld

Verekedés volt Ferihegyen

Szemtanúkat keres a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) a ferihegyi reptér 1-es terminálja előtt történt verekedés ügyében.

Az RRI szombati közleménye szerint csütörtök este egy taxisofőr – mivel nem talált más megállóhelyet – rövid időre a repülőtér minibuszainak fenntartott parkolóban állt meg. Miután kiszálltak az utasai, távozni készült, de a terminál egyik parkolóőre ezt nem engedte.

A repülőtér területén működő, az RRI nyomozói által figyelt kamerákon látható volt, ahogy a sofőr és a parkolóőr között heves szóváltás alakul ki, majd dulakodni kezdenek és a parkolóőr egy műanyag bójával meg is ütötte a sofőrt – olvasható a közleményben.

A repülőtéri rendőrség tájékoztatása szerint egy arra járó busz sofőrje is megpróbált véget vetni a vitának, de ez nem sikerült neki, a verekedőket végül egy utas választotta szét. A taxisofőr és a parkolóőr nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. A rendőrség garázdaság vétség megalapozott gyanújával indított eljárást.

Az RRI az esetet kiemelten kezeli, hiszen egy ilyen atrocitás kockázatos mind a repülőtér, mind az utasok védelme tekintetében, ezért szemtanúkat keresnek az ügyben – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik