Belföld

Teljes kormánypárti kontroll lehet a médiában

Ha az ellenzék nem tudna egyezségre jutni, a Fidesz-KDNP-s kétharmad mindent vihetne.

Minimálisra szorítaná az ellenzék szerepét a közmédiumokban a Fidesz – írja a Népszabadság. A pénteken benyújtott egyik törvénytervezet szerint az ORTT-t összevonnák a Nemzeti Hírközlési Hatósággal, és egy egységes Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot hoznának létre, amelynek az elnökét a parlament választaná kétharmados többséggel és a kormányfő nevezné ki; megbízatása 9 évre szólna.

Ezen belül működne az ORTT utódszervezete, a Médiatanács, amelynek az elnöke a hatóság vezetője lenne, tagjaira a pártok tehetnének javaslatot, és első körben egyhangúan döntenének róluk. Konszenzus hiányában viszont elegendő lenne a kétharmados többség, tehát a Fidesz és a KDNP lényegében ellenzék nélkül is tudna javaslatokat tenni.

Az új jogszabály szerint a közmédiumok élén álló közalapítványok és kuratóriumok megszűnnének, helyettük – a szintén egységes – Közszolgálati Közalapítvány jönne létre. Ide szintén kétharmados többséggel delegálhat tagokat a kormányoldal, ha az ellenzék a sajátjairól nem tud megegyezni. Elnökét a Médiatanács javasolná, így a döntésekhez szükséges kormányoldali többség itt is biztosított lenne – írja a napilap.

Szintén a Médiatanács javasolhatna két elnökjelöltet a közmédiumok élére, így az alapítvány ahelyett, hogy pályázatot írna ki, csak arról dönthetne, hogy melyiket fogadja el.

AJÁNLOTT LINK:

A Fidesz maga alá gyűrné a közmédiumokat (Népszabadság Online)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik