Belföld

Geszteréden hatszáz ház teteje rongálódott meg a viharban

Orkánerejű széllel csapott le a vihar Szabolcsra.

Orkán erejű széllel, nagy mennyiségű eső kíséretében csapott le a vihar Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nyugati részére hétfő délután. A tűzoltókat eddig elsősorban fakidőlésekhez és vízszivattyúzásokhoz riasztották. A mintegy félórán át tartó, sűrű villámlással és égzengéssel kísért vihar Újfehértó térségében tombolt a legerősebben: a szél fákat tépázott meg, a hirtelen leesett csapadék miatt gyorsan megteltek az utak melletti vízelvezető árkok.

Geszteréden minden ház, összesen hatszáz otthon tetőszerkezetében okozott kárt a hétfő délutáni vihar – közölte Vitkovics Béla, a mintegy kétezer lakosú Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település független polgármestere. Száz ház tetejét ideiglenesen le kell fóliázni, a többin pedig cserepek törtek össze kisebb-nagyobb területeken – mondta az önkormányzati vezető.

Vitkovics Béla elmondása szerint “ilyen nagy erejű szélre még a legöregebb geszterédiek sem emlékeznek, mint amilyen hétfőn lecsapott a településre”. Az egyik házról például a teljes tetőt leemelte az orkán, s a szelet követő hatalmas eső teljesen átáztatta a plafont, lakhatatlanná téve az épületet. A családot a rokonoknál helyezték el ideiglenesen. A polgármester hozzátette: az érintett családba most érkezett gyermek, az édesanyát úgy volt, hogy a szülés után hétfőn hazaengedik a kórházból, de erre szerencsére nem került sor, így a kismama és gyermeke biztonságos körülmények között maradt a gyógyintézetben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik