Belföld

A Felső-Tiszán megszűnt az árvízvédelmi készültség

A Felső-Tiszán megszüntette az árvízvédelmi készültséget a nyíregyházi környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság - közölte Bodnár Gáspár, a szervezet vezetője szombaton az MTI-vel.

Az egy hete tartó száraz, nyári időjárás hatására a Tisza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán mindenütt a készenléti színt alá apadt a folyó, így nincs szükség készültség tartására a gátak mentén – mondta az igazgató.

Hozzátette: a Tiszába torkolló Lónyay-főcsatorna Berkesz és Kótaj közötti részén viszont továbbra is másodfokú az árvízvédelmi készültség, a hét métert meghaladó vízszint miatt. A Kraszna mentén ugyancsak készültséget tartanak, ott elsőfokú a készenlét, Kocsordnál és Nagyecsednél még öt méter feletti a folyó vízmagassága.

Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője kitérve a szabolcsi belvízhelyzetre elmondta: folyamatosan csökken, már húszezer hektár alatti az elöntött területek nagysága.

Jelenleg már csak öt körzetben van belvízvédelmi készültség, Felső-Szabolcs mindhárom öblözetében másod-, míg a Szamos-Kraszna és a Túr-Szamos-közben elsőfokú készenléti szinten szivattyúzzák és vezetik el a vizet a földekről. ,

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik