Belföld

Érsek az árvíz sújtotta Edelényben

Június 20-án minden templomban gyűjtést tartanak az árvízkárosultak javára.

Az árvízkárosultaknak többféle segítségre van szükségük, először is meg kell hallgatni a problémáikat, hogy érezzék, nincsenek egyedül – mondta Ternyák Csaba egri érsek az árvíz sújtotta Edelényben, miután bejárta a korábban vízzel elöntött utcákat és meglátogatta a kitelepített lakókat. Ternyák Csaba a Borsod megyei településen kiemelte: ki kell fejezni az emberekkel a szolidaritásunkat, hogy “legyen lelki erejük, túl tudják élni a bajokat”.

Mint hozzátette, a másik segítség az otthonok rendbetételéhez szükséges forrás és eszközök megteremtése, ezt az egyház eddig is megtette a Katolikus Karitászon keresztül. Az egri egyházmegye és az egyház országos segélyszervezete segítségével gyorssegélyt adtak azoknak, akik erre rászorultak. Hideg élelemmel, ásványvízzel, gyógyszerekkel, takarókkal, ruhákkal és sok mással próbáltak az árvízkárosultak számára támogatást nyújtani.

Ternyák Csaba arról is beszámolt: a Magyar Katolikus Egyház meghirdette, hogy június 20-án minden templomban gyűjtést tartanak az árvízkárosultak javára, így reményeik szerint a hívek által is sokaknak segíthetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik