Belföld

Elöntötte a gemenci erdőt az ár

Szinte teljesen elöntötte a gemenci ártéri erdőt a Duna. A vadállomány védelmében az 55-ös főúton Bátaszék és Baja között 60 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben.

A 21 ezer hektáros erdőtömb mintegy 95 százaléka víz alatt van, mindössze 900 hektárnyi terület maradt szárazon – mondta Fodermayer Vilmos, a Gemenc Zrt. vadászati főosztályvezetője.

A száraz területeket két körtöltés védi, az egyiket homokzsákokkal erősítették meg. Az állatok ezeken kívül a vadmentő dombokon, valamint az 55-ös út és a mellette haladó vasút töltésén találnak menedéket.

A főosztályvezető tájékoztatása szerint a víz mintegy kétezer vaddisznót, ugyanennyi szarvast és körülbelül kétszáz őzet, elsősorban a szaporulatot veszélyezteti. A vadállomány nagy része a Duna bal partjára és száraz területekre húzódott.

A Gemenc Zrt. a vadállomány védelmében a Bátaszék és Baja közötti útszakasz lezárását kérte. A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közölte: erről szerdán dönt a megyei védelmi bizottság. Az 55-ös úton már jelenleg is 60 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben, a vonatok pedig a Baja-Pörböly szakaszon 40 kilométeres sebességgel közlekednek.

A katasztrófavédelmi igazgatóság arra kérte a Szekszárd és Baja között közlekedőket, hogy az 55-ös út helyett az M9-es és az 51-es utat válasszák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik