Belföld

Csónakkal mehetnek be házaikhoz a kitelepített edelényiek

Csónakkal viszik be a házaikhoz, portájukhoz azokat a lakókat, akiket elöntött a Bódva áradata a Borsod megyei Edelényben.

A Bódva bal partján lévő töltést egész éjjel erősítették és magasították, hogy ez a rész állja a víz nyomását, a másik oldalon van ugyanis – a Bódva útnál – az a hely, ahol a folyó árhulláma lesodorta a felépített nyúlgátat.

Azokban az utcákban, ahol még úgy érzik, meg tudják fékezni a vizet, rakják a homokzsákokat. A kitelepítettek – mintegy 550 ember – közösségi szállásokon, rokonoknál, ismerősöknél kaptak helyet. Őket – hogy megnyugodjanak és megnézzék mi a helyzet otthon – motorcsónakokkal viszik be házaikhoz, sokan az ablakon, vagy az alacsonyabb építésű garázstetőkön át jutnak be a lakásokba, több-kevesebb sikerrel.

Molnár Oszkár edelényi független polgármester az MTI-nek azt mondta: viszonylag nyugodtan telt az éjszaka, védekezéssel, figyelőszolgálattal. Körülbelül öt centimétert apadhatott a Bódva vízszintje, de mivel a település térségében nincs hivatalos mérce, csak becsülni tudják.

A várost gyakorlatilag kettészelte a folyó, a 27-es utat – amelyen óriási sodrással ömlik át a folyó, és markolókanalas, illetve katonai járművekkel közlekednek rajta – már az egyik oldalon alámosta a víz. Ezen át szállítják az élelmiszert, valamint azokat az embereket, akik a bal oldalon védekeznek. Szombaton a szendrői térségből ide érkezett egy mentő is, amely egy szülő nőt hozott. Katonai teherautóval vitték át az egyik oldalról a másikra, ahol egy újabb mentőautó várta, hogy kórházba szállítsa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik