Belföld

Árvíz – Felsőzsolca romokban, a kitelepített lakosság Miskolcon éjszakázik

Nehéz éjszaka vár mindazokra, akiket az árvíz sújtotta településekről, főleg Felsőzsolcáról telepítettek ki Miskolcra.

Volt olyan fél óra, hogy négy lakóház összedőlésének voltak szemtanúi a tűzoltók. Közben már a Felsőzsolca és Alsózsolca közötti ipari zónát is elöntötte a víz, többek között egy fémfeldolgozót és egy húsfeldolgozót is. Szombat éjjel és vasárnap huszonhat tűzoltó több csónakkal folyamatosan mentette a településről az embereket; sok volt közöttük az idős, a beteg és a gyerek.

Az árvíz miatt több száz embert kellett kitelepíteni a Miskolc melletti Felsőzsolcáról; a településről érkezőket a városi sportcsarnokban, a Vörösmarty és a Kazinczy általános iskolákban helyezték el. Sok száz kimenekített ember kerül közös fedél alá Miskolcon, amely feszültségforrás is lehet, de az árvíz idején is rendnek kell lennie – közölte Veres László, a miskolci önkormányzat szóvivője vasárnap este. Az együttélési szabályokat tartalmazó “házirend” bevezetését is elrendelte az önkormányzat, megelőzve az esetleges feszültségekből adódó problémákat. A városi sportcsarnokban és a két általános iskolában, valamint környékükön a rendőrség mellett a közterület-felügyelet és a városőrség is folyamatosan felügyeli a rendet.

A Felsőzsolcáról kitelepítettek élelmiszerben nem szenvednek hiányt. Az egészségügyi ellátásról az önkormányzat, a Vöröskereszt és az ÁNTSZ munkatársai, valamint a mentők gondoskodnak.

Hétfőn Felsőzsolcára látogat az államfő – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal vasárnap este. Sólyom László a tájékoztatás szerint először a miskolci sportcsarnokban találkozik a Felsőzsolcáról kitelepített emberekkel, majd megtekinti a mentési munkálatokat a településen.

A Miskolchoz közeli hétezres Felsőzsolcáról eddig mintegy 1300 embert kellett kitelepíteni a Sajó áradása miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik