Belföld

Már a vízmércét sem látni Szendrőben

A polgármester elmondta, hogy a településen mintegy félezer embert kellett kiköltöztetni.

Már a hivatalos vízmércét sem lehet látni a Borsod megyei Szendrőben, ahol a Bódva árvize gyakorlatilag már azt is elöntötte – közölte Szaniszló János, a település független polgármestere.Tájékoztatása szerint 316 centiméter körül lehet a folyó vízállása, de pontos adatot az óriási víztömeg miatt nem tud mondani.

A polgármester elmondta, hogy a településen mintegy félezer embert kellett kiköltöztetni, szinte valamennyiüket rokonok, ismerősök fogadták be. Az idősek gondozóházából kimenekített embereket más-más helyre, kórházakban, illetve családtagoknál helyezték el.

Szaniszló János közlése szerint a folyó még mindig árad, Szendrő térsége “altengerhez” hasonlítható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik