Belföld

Négymillióra perlik az UD vezetői a volt titokminisztert

Jó hírnév megsértése miatt perlik Szilvásy Györgyöt.

A lehallgatási botránnyal kapcsolatos jó hírnév megsértése miatt összesen négymillió forintra perli az UD Zrt. vezetése Szilvásy György volt szocialista titokminisztert abban a személyiségi jogi perben, amely csütörtökön kezdődött el a Fővárosi Bíróságon.

A felperesek szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának, az azóta lemondott Laborc Sándornak a feljelentése nyomán a biztonsági cégnél 2008. szeptember 10-én tartott házkutatás után a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter politikai célzatú, valótlan tartalmú sajtókampányt folytatott az UD Zrt. ellen, amivel súlyos károkat okozott a cégnek, illetve vezetésének és ellehetetlenítette azt.

Az alperes jogi képviselője a csütörtöki tárgyaláson vitatta, hogy jogsértő lett volna Szilvásy tevékenysége, hiszen csupán folyamatban lévő büntetőeljárásokban megfogalmazott gyanúról beszélt, a köztudatba pedig nem az ő nyilatkozatai nyomán robbant be az UD Zrt.

A Fővárosi Bíróság a következő tárgyaláson személyesen kívánja meghallgatni a peres feleket: Szilvásy Györgyöt, illetve az UD Zrt. két vezetőjét, Tóth Jánost és Horváth Józsefet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik