Belföld

Közgazdász, rendőr és szociálpszichológus a korrupció terhéről

Konferencia a Bölcsek Tanácsa Szárny és Teher című kötetéről.

Senkinek nem jut eszébe, hogy inkább lefizet valakit, csak ne kelljen megvennie az autópálya-matricát – ezt a példát hozza fel a Budapesti Corvinus Egyetem Korrupciókutató-központjának egyik vezetője annak igazolására, hogy Magyarország nem szükségszerűen korrupt.

Tóth István János szerint a rossz szabályozás miatt válnak „fertőzötté” egyes területek. Emiatt érezzük, hogy a magyar gondokodásmód szerves része az összekacsintás, a kiskapukeresés, az urambátyám világ és a kéz kezet mos hozzáállás – írja a Figyelő.

Valamit tenni kell tehát, s hogy milyen irányban kellene elindulni, azt volt hivatott kidolgozni – az oktatás rendbe tételéről szóló elképzelések mellett – a Sólyom László köztársasági elnök által felkért Bölcsek Tanácsa, amely a Szárny és Teher című könyvben összegezte munkáját.

A kötetről ma az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara, valamint a Figyelő konferenciát szervez, amelynek résztvevői a korrupció – azaz a „Teher” – kulcskérdéseit elemzik.

A hetilapnak a konferencia felvezetéseként Síklaki István szociálpszichológus azt mondta, hogy egy bizonyos mértékű korrupció egészséges a társadalomban, hiánya a túlzott szabálykövetést mutatja. Néhány őrizetbe vett politikus a társadalom fertőzöttségét érdemben nem befolyásolja.

Politikai bizonytalanság kellett ahhoz, hogy ezek a befolyásos emberek lelepleződjenek. Ha most akár két cikluson át ugyanaz a garnitúra marad, akkor annak a tagjai erős kísértést fognak érezni, hogy helyzetüket kihasználva ők is jobban járjanak majd – tette hozzá Síklaki.

Sas Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda nyugalmazott alezredese, már magánnyomozóként úgy látja, segítené a felderítést, ha a rendőrség provokálhatna korrupciós helyzeteket, mert egyébként nehéz a nyomozás. Mindegyik résztvevő bűncselekményt követ el. Így egyiknek sem érdeke, hogy a rendőrség tudomására jusson az ügy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik