Belföld

Versenyfutás az áradással és az idővel Bőnyben

Folyamatosan dolgoznak a gátakon, amelyek már két helyen meggyengültek. Délutánra ér ide az árhullám.

Jelenleg is folyamatosan dolgoznak a gátakon Bőnyben. Muraközi László polgármester szerint gyors beavatkozásra van szükség, mert két helyen is meggyengült a gát és félő, hogy átszakad. Akkor pedig ismét elönti a települést a víz csakúgy, mint két hete. Kitelepíteni egyelőre senkit sem kellett.

A településen már 50 ezer homokzsákból építettek ideiglenes gátat, de az két helyen is meggyengült. Jelenleg azon dolgoznak, hogy ezeket a részeket megerősítsék, különben átszakad. A polgármester tájékoztatása szerint az újabb árhullám délután éri el a települést.

Eközben az eső és az áradások miatt Győr-Moson-Sopron megyében 5 útszakaszon nem lehet közlekedni. Még mindig zárva van a 81-es főút Mezőörsnél. Ott két hete öntötte el a főutat a Cuhai Bakony-ér és meggyengült a híd, ezért ott továbbra sem lehet közlekedni. Lezárták a kajárpéci bekötőutat, a Tétet Felpéccel, a Nyalkát Mezőörssel és a Bőnyt Rétalappal összekötő utat.

A közútkezelő tájékoztatása szerint a 82-es főúton Écs, Ravazd és Bakonypéterd térségében vízátfolyások vannak, helyenként csak fél pályán megy a forgalom. A közlekedőknek Nagyszentjános térségében is vízátfolyásokra kell számítaniuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik