Belföld

Már az MSZP sem hisz Wieszt ártatlanságában

Kezdeményezik párttagságának fölfüggesztését és fölszólították, hogy mondjon le a képviselőségről.

Az MSZP országos és budapesti elnöksége kezdeményezi Wieszt János párttagságának felfüggesztését, és arra is felszólítja a XI. kerületi MSZP-frakcióvezetőt, hogy mondjon le önkormányzati mandátumairól.

Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke és Burány Sándor, a párt budapesti szervezetének elnöke az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta: az MSZP szükségesnek tartja, hogy Wieszt János a közvélemény előtt és a hatósági eljárásban is meggyőzően tisztázza magát. Ennek bekövetkeztéig az országos és a budapesti elnökség kezdeményezi a politikus párttagságának felfüggesztését, és felszólítják arra is, mondjon le önkormányzati mandátumairól.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vesztegetés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indított eljárást annak kapcsán, hogy a Fidesz XI. kerületi szervezete hatalommal való visszaélés gyanúja miatt feljelentette a szocialista Wieszt Jánost.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.