Belföld

Vasárnap felfüggeszthetik Wieszt párttagságát

Lendvai Ildikó közlése szerint ha Wieszt János vasárnapig semmilyen meggyőző választ nem ad az ellene felhozott vádakra, akkor kezdeményezik a politikus párttagságának felfüggesztését.

Lendvai Ildikó közlése szerint ha Wieszt János vasárnapig semmilyen meggyőző választ nem ad az ellene felhozott vádakra, akkor kezdeményezik a politikus párttagságának felfüggesztését.

A leköszönő pártelnök szombaton azt mondta, etikai vizsgálatot a kerületi szocialisták indíthatnak Wieszt János XI. kerületi MSZP-frakcióvezető ellen. Az MTI úgy tudja, a héten minden XI. kerületi szocialista vezető testület ülésezett, de ez ügyben nem hoztak döntést.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Gazdaságvédelmi Főosztálya tíz nappal ezelőtt vesztegetés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indított eljárást annak kapcsán, hogy a Fidesz XI. kerületi szervezete hatalommal való visszaélés gyanúja miatt feljelentette Wieszt Jánost.

A Fidesz helyi szervezete szerint Wieszt János kétmillió forint csúszópénzt fogadott el, amelyet egy titokban készített videofelvétel tanúsít; a bemutatott felvételen az látszik, hogy a szocialista politikus, aki a XI. kerületi önkormányzat vagyongazdálkodási bizottságának is az elnöke, egy borítékot vesz át – írta korábban az Index.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik