Belföld

Traktoros permetezőgépről fertőtlenítenek Szendrőben

Traktorra szerelt permetezőgépről fertőtlenítik a Borsod megyei Szendrő utcáit, ahonnan már visszavonult a víz.

Egy kazincbarcikai vegyipari vállalattól hozták a tömény hypót a kisvárosba, ebből tizenöt százalékos oldatot készítenek és így fertőtlenítik az áradat után felszáradt helyeket.

Szaniszló János szendrői független polgármester az MTI-nek azt mondta: még két helyen szivattyúznak a településen, a Szuhogy felé vezető úton, illetve a város északi részén, a Lenkei út környékén.

Harminc vízügyes szakember folyamatosan ellenőrzi a Bódva mentén a töltéseket, a megerősített gátakat – tette hozzá.

Arról is beszámolt, hogy folyamatos felajánlások, adományok érkeznek az árvízkárosultaknak, legutóbb tartós élelmiszert és 1300 flakon hypót kaptak.

Mint mondta, víz már nincs az utcákban, levonult az ár a veszélyeztetett belterületi részekről. Véleménye szerint vasárnap délután már befejezhetik a szivattyúzást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik