Belföld

Árvíz: stabilizálódott a helyzet

Stabilizálódik az árvízi helyzet, de továbbra is több ezer ember dolgozik a gátakon.

Borsod megyében 35 település, 2020 épület és 3400 ember veszélyeztetett, országosan 505 ember kényszerült elhagyni otthonát – mondta a katasztrófavédelem szóvivője, hozzátéve, szombat éjjel is több ezren dolgoztak a védművek mellett.

Közlése szerint Edelényben továbbra is súlyos a helyzet, azonban lényegesen kisebb erőkkel, 340 fővel folyik a védekezés. Elsősorban a töltések átázása miatt a védművek megtámasztásán, megerősítésén dolgoznak, de jelentős a szivattyúzási munka is.

Borsod megyében összesen 11 lezárt útszakasz és két elzárt település van. Tornabarakonyt és Tornaszentandrást azért nem lehet megközelíteni, mert nyúlgáttal körbeépítették, de a bentlakók ellátása, egészségügyi biztosítását megszervezték. Ónodon a korábbi kritikus helyzet a hatékony védekezésnek köszönhetően stabilizálódott, de 100 főt készenlétben tartanak az esetlegesen felmerülő további védekezési munkákra.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Zagyva áradása miatt Jászberény, Jásztelek és Szászberek településeken tovább folyik az árvíz elleni védekezés, az esetleges kitelepítések végrehajtására a szükséges előkészületeket megtették.

Heves megye északi részein tovább folytatódnak a helyreállítási és fertőtlenítési munkálatok, az OKF központi raktárából 25 mázsa klórmészt szállítottak ki; 19 településen megkezdték a mentesítést, belvíz ellen 10 településen védekeztek. Vámosgyörk, Adács, Heréd és Hatvan továbbra is veszélyeztetett település, 200 lakóházat fenyeget a víz. A Vámosgyörk-Adács közötti útszakasz továbbra is le van zárva.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik