Belföld

Csaknem 40 ezer ember válhat hirtelen “hajléktalanná”

Ennyi embernek törlődhet az ideiglenes lakcíme egy új jogértelmezés szerint.

Akinek nincs állandó bejelentett lakcíme annak március óta már nincs lehetősége arra, hogy ideiglenes lakcímre jelentkezzen be. Azoknak pedig akiknek csak tartózkodási hely szerepel a lakcímkártyáján, át kell azt íratniuk állandó lakcímre és ha ezt nem tudják megtenni, törlik az eddigi ideiglenes lakcímbejegyzését is.

Ez azt jelentheti, hogy ezeket az embereket a továbbiakban nem találják meg a hivatalok és akár az orvosi ellátásuk is veszélybe kerülhet. A nem csak a hajléktalanokat érintő problémáról csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Gurály Zoltán, a Menhely Alapítvány szóvivője beszélt.

A szakember elmondta azt is, hogy a rendelkezés 39 ezer embert érint. Szerinte nem csak hajléktalanokról van szó, hiszen sokan élnek olyan lakásokban, ahova nem tudnak állandóra bejelentkezni. Példaként az albérletben élőket említette. Náluk sok esetben a főbérlő nem járul hozzá, hogy állandó lakcímet létesítsenek a bérleményben.

A rendelkezést a települések jegyzőinek kell végrehajtania. Levélben szólítják fel azokat az embereket, akiknek csak ideiglenes lakcímük van, és akik nem tudják azt állandóra váltani, törlik az ideiglenes bejegyzést is. Akiket nem tudnak elérni, vagy nem teljesítik a jegyzői utasítást, azokat akár 500 ezer forintra is megbírságolhatják.

Gurály Zoltán elmondta, hogy keresték a rendelkezést kiadó Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát, de egyelőre nem kaptak választ a kérdéseikre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik