Belföld

Pintér: most a védekezés a legfontosabb

A leendő minisztert a megyei vezetők (a képen) tájékoztatták a borsodi helyzetről.

A legfontosabb feladat jelenleg az árvíz elleni védekezés, “ha ezen túlvagyunk, akkor nézzük meg, mi a további feladat” – mondta a leendő belügyminiszter. Pintér Sándor a Borsod megyei Edelényben járt, ahol a Bódva rekord vízszintje okoz gondot.

A borsodi városban tájékozódott a helyi védekezési munkákról, a Bódva menti töltés, a meder állapotáról, a védekezéshez szükséges feltételekről. Mint mondta: valóban vészhelyzet van, csak körbe kell nézni a térségben, az érintett területeken.

A védekezéshez, kárelhárításhoz szükséges források kapcsán úgy fogalmazott: “van 800 millió forint, ez biztos, ez benne van a vis maiorban. A többi tartalék, hogy hol van, azt még idáig nem sikerült megtudnunk. Remélem, hogy a későbbiekben meglesz” – tette hozzá Pintér.

Pintér Sándor beszélt a védekezőkkel is, felhajtott nadrágban ment be a sáros területre, ahol a Bódva gátja mellett pakolták az emberek a homokzsákokat. A sajtónak menet közben adott rövid tájékoztatást.

Arra kérdésre, mennyi pénzre lehet szükség, úgy fogalmazott: csak Miskolc 250 millió forintot “elvisz”, és ha összességében nézzük a területet, le a Tiszáig, amely feltehetően már felszívja majd ezt a vízmennyiséget, akkor ennél lényegesen több pénzre lesz szükség.

Emlékeztetett a beregi árvíz idejére, mint mondta, az akkori Orbán-kormány biztosította azt az összeget, amely az elhárításhoz, a megelőzéshez és az újjáépítéshez kellett. Mindenre soha nincs pénz,”nagyon sok pénz lesz, remélem a helyreállításhoz, és a károknak az elhárítására”.

Szólt arról is, hogy tájékozódni jött az árvíz sújtotta borsodi térségbe. Közölte: “fel kell mérni a helyzetet arra, hogyha felesküdtünk, beléptünk a kormányzásba, mi vár ránk. Itt ez az árvíz most, jelen pillanatban azonnali intézkedéseket tesz indokolttá”.

A leendő miniszter előzőleg Miskolcon kapott tájékoztatást a borsodi árvízvédelmi helyzetről Ódor Ferenc közgyűlési elnöktől és Rétközi Ferenc megyei katasztrófavédelmi igazgatótól. A tájékoztatás a sajtó kizárásával történt, csak fotósokat, operatőröket engedtek be egy rövid időre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik