Belföld

Mesterházy új csapatot épít

A frakcióvezető az egységben hisz és nem tart attól, hogy az MSZP szétesik, ha Gyurcsány Ferenc és Szili Katalin új pártot alapít.

Új arcokra van szükség, olyan emberekre, akik már bizonyítottak helyi, megyei szinten vagy akár szakmai területen – nyilatkozta az MSZP frakcióvezetője a Magyar Hírlapnak. Mint mondta: akik eddig fémjelezték az elmúlt nyolc év kormányzását, azoknak önmérsékletet kell tanúsítaniuk. “Az eddigi tapasztalataim alapján ezt ők is így látják” – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e változás a Táncsics Alapítvány élén, Mesterházy Attila azt felelte, hogy a pártnak, a frakciónak és az alapítványnak szorosan együtt kell működnie a jövőben, ezen a tartalmi igényen túl személyi kérdés nem vetődött fel.

Az előzetesbe helyezett Hagyó Miklósról az MSZP frakcióvezetője azt mondta, helyesnek tartja, “ha az igazságszolgáltatás a politikától függetlenül teszi a dolgát.” Mesterházy cáfolta, hogy a Székely himnusz felcsendülése miatt vonult ki néhány frakciótag az ülésteremből, hiszen a házelnök maga mondta, hogy véget ért a parlament alakuló ülése.

A frakcióvezető emlékeztetett rá, hogy “volt több fideszes képviselő, aki szintén elindult kifelé az ülésteremből, de ez kevésbé volt látható.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik