Belföld

Rugalmas biztosítási ügyintézést kért Bajnai

A biztosítók szövetsége szerint mindent megtesznek a gördülékeny kárrendezésért.

Rugalmas ügyintézést és gyors kárfelmérést kért a biztosítóktól Bajnai Gordon ügyvezető miniszterelnök – közölte Szollár Domonkos kormányszóvivő keddi budapesti tájékoztatóján.

A Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke a tájékoztatón elmondta: átcsoportosították a kárszakértőket és bővítették, egyszerűsítették a telefonos kárügyintézést, így a károsultak bankszámláira már napokon belül megérkezhetnek a biztosítóktól az előlegek.

Az eddigi mintegy 10 ezer bejelentés alapján az előzetes becslések szerint összesen 4-6 milliárdos lehet az árvízkár – tette hozzá Kisbenedek Péter, aki felhívta a figyelmet a mindenkit terhelő kárenyhítési kötelezettségre.

Varga Zoltán ügyvivő önkormányzati miniszter elmondta: mintegy négyezren védekeznek a gátakon, a kitelepítettek száma az elmúlt huszonnégy órában félezerrel, 2093-ról 1428-ra csökkent. A védekezés költségeinek megelőlegezésére jelenleg 800 millió forint van a költségvetésben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik