Belföld

Rogán: az önkormányzatoknál lenne a parkolás

A legmagasabb parkolási díjat a 95-ös benzin átlagárához kötnék, így a legmagasabb díj a főváros területén 544 forint lehetne óránként.

A Fidesz által benyújtott törvénymódosítási javaslat szerint a jövőben az önkormányzatok nem bízhatnak meg magántársaságokat közterületi parkolási feladatok ellátásával – közölte Rogán Antal fideszes országgyűlési képviselő. A politikus sajtótájékoztatóján kifejtette: a törvény előírná, hogy a közterületi parkolással kapcsolatos feladatokat kizárólag maga az önkormányzat láthatja el vagy egy kizárólagos önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaság.

A törvényjavaslat hatályba lépése után magántársaságok ezt a feladatot csak addig láthatják el, ameddig jelenlegi szerződéseik szólnak – ismertette Rogán Antal.

A főváros V. kerületének polgármestere emlékeztetett: az Alkotmánybíróság tavaly év végén megsemmisítette a fővárosi parkolási rendeletet, illetve az annak jogszabályi hátterét adó önkormányzati törvény egyik passzusát. Ezért is sürgős a kérdés rendezése.

A Fidesz által beterjesztett javaslatnak egyik célja ezért éppen az, hogy megfeleljen az Alkotmánybíróság elvárásainak, továbbá, hogy világossá és szabályozottá tegyék a parkolás területén a jelenlegi jogi helyzetet, lehetőség szerint pedig a jövőben minden, a parkolás céljából befizetett forint az önkormányzatokhoz jusson el – mondta.

Rogán Antal kifejtette: ma a legmagasabb parkolási díj Budapesten – a budai Várban – 640 forint óránként, az új törvény viszont a legmagasabb parkolási díjat a 95-ös benzin átlagárához kötné, vagyis így a legmagasabb díj a főváros területén 544 forint lehetne óránként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik