Belföld

Kimerült védekezők küzdenek az árral Mezőörsön

Utoljára a negyvenes években volt ekkora áradás az egyik idős lakos szerint.

Emberemlékezet óta nem volt ekkora áradás Mezőörsön, mint most; a helyiek egymást váltva vesznek részt a mentésben, de szemmel láthatóan mindenki kezd kimerülni

“Jöjjön az úton, amíg tud, aztán meglátja a vizet; ott vagyunk” – magyarázta hétfőn a találka helyét a lezárt 81-es úton, már amúgy is elárasztott szántók, legelők mellett autóval haladó MTI-s riporternek Bogárdi Zoltán polgármester.

A helyet nehéz lenne eltéveszteni: az úton és mellette munkagépek, tűzoltóautók, terepjárók sora, kicsit odább pedig már a víz az úr az aszfalton. A láthatólag fáradt – elmondása szerint az éjjel végig talpon lévő – polgármester, de több vízügyes és tűzoltó is azt mondja: emberemlékezet óta nem öntött ki a Cuhai-Bakony-ér, amely egyébként oly csendes, nyugodt vízfolyás, hogy “nyáron át lehet köpni rajta”.

Egy idős ember emlékszik ekkora árra – de még 1942-ből. Akkor a levonuló jég dugult be a patakon átívelő hídnál, s a katonák robbantással oldották a “dugót”. Akkor egyből leindult a víz, amelyik most még mindig árad. Hétfő reggelig négyezer zsákot helyeztek el, a legfőbb cél most az, hogy minél kevesebb házba, minél rövidebb időre törjön be a víz. Egy beteget markológéppel mentettek ki a helyszínről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik