Belföld

Változatlan marad a miniszterek fizetése

A Fidesz szerint a párt által kezdeményezett törvényjavaslat alapján változatlan marad az új kormány tagjainak fizetése.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője vasárnap ezt annak kapcsán közölte, hogy Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet arra, hogy a Fidesz által a kormányszerkezetről benyújtott törvényjavaslat része, hogy eltörölnék a Bajnai-kormány kezdeményezésére egy évvel ezelőtt elfogadott 15 százalékos miniszteri fizetéscsökkentést.

A fideszes politikus közleménye szerint a miniszteri fizetések változatlanok maradnak, és mivel az eddigi 16 helyett mindössze 8 miniszter lesz, a jövőben a kormánytagok kettő, egyes esetekben három korábbi miniszter munkáját végzik el egyedül.

„Az MSZP-kormányok miniszterei sok esetben egyetlen fillér fizetést sem érdemeltek volna gyalázatos teljesítményükért, az új kormányban azonban olyan emberek foglalnak helyet, akik teljesen mást és másképpen fognak tenni, felépítik a nemzeti együttműködés rendszerét” – fogalmazott Szijjártó Péter. A politikus úgy vélte, miközben a Fidesz a nemzeti együttműködés rendszerének felépítésén dolgozik, az MSZP „álhíreket gyárt”.

Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján arra a felvetésre, mely szerint a szocialisták kifogásolják, hogy a pénteken benyújtott fideszes törvényjavaslatokban nem szerepel a miniszterek fizetésének 15 százalékos csökkentési lehetősége, úgy reagált: ezt a kérdést nem ezekben az előterjesztésekben szeretnék rendezni, hanem a köztisztviselők jogállásáról és javadalmazásáról rendelkező törvényben.

„Jobban szeretnénk azt a rendszert, amikor a kormány tagjai az úgynevezett együtt sírunk, együtt nevetünk elv alapján kapják a javadalmazásukat” – fogalmazott.

Az Országgyűlés tavaly május 18-án fogadta el a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvény módosítását, amely megteremtette annak lehetőségét, hogy a miniszterelnök az egyes miniszterek illetményét legfeljebb 15 százalékkal csökkentse.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik