Belföld

Nem Dúró Dóra olvassa az esküt

Idén nem a legfiatalabb, hanem a legidősebb képviselő olvassa az esküt.

Dúró Dóra, az új összetételű Országgyűlés legfiatalabb képviselője azt mondta: az alakuló ülés részleteit tisztázó tegnap délutáni, zárt egyeztetésen dőlt el, hogy a fideszes Horváth János “magához vonja” a feladatot.

A megbeszélésen a korelnök mellett a korjegyzők, illetve a titkos szavazásnál segédkező munkatársak, valamint az Országgyűlés jegyzői irodájának főtitkára vett részt. Horváth János itt jelentette be a hagyományokkal szakító döntést, amit “láthatóan felsőbb utasításra tett, a Fidesz ugyanis nem szerette volna, ha jobbikos képviselő olvassa elő az esküt” – mondta Dúró.

A Jobbik szóvivője arra is emlékeztetett, hogy a Fidesz-KDNP-nek 1998-ban még nem volt fenntartása az ellen, hogy a később első fokon elítélt szocialista Zuschlag János olvassa elő a képviselői esküt.

Később az Országgyűlés négy korjegyzője nyílt levelet írt Orbán Viktornak, amelyben jelzik csalódásukat a döntés miatt. A Jobbik a szokásjog példátlan felrúgását a magyar ifjúságnak szóló, borús üzenetnek tekinti és attól tart, az új kormány mostohagyerekként kezeli a fiatalokat.

A közjogi hagyomány semmibevétele azt mutatja, hogy az 53%-os támogatottsággal aránytalan, kétharmados többséghez jutó Fidesz bármire képes. Kubatov Gábor adatbázisával párthovatartozás alapján bármely elhelyezkedni próbáló fiatalt diszkriminálhat.

A Jobbik szerint méltatlan rákényszeríteni a piszkos munkára egy idős embert, aki néhány napja az fn.hu-nak azt mondta, neki még nem szóltak, hogy változtasson a hagyományon, de lehet, hogy a hétfői frakcióülés után “elbeszélgetnek” vele arról, kit is jelöljön.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik