Belföld

Lendvai levelet írt mellényügyben

Az MSZP szerint Vona ruhája, Vona szerint az MSZP Gyurcsánya a botrány.

Lendvai Ildikó levelet írt az alakuló ülésen korelnökösködő Horváth Jánosnak, illetve az őt majd váltó Schmitt Pálnak, az Országgyűlés alakuló ülésének méltóságát fenyegető veszély ügyében. A szocialista politikus szerint Vona Gábor gárdamellénye fenyegeti a “demokrácia értékrendjét és a törvényességet”.

Lendvai emlékeztetett rá, hogy a Jobbik elnöke az államfő nyilvános felszólítása dacára sem állt el szándékától, ezért a parlament demokratikus erőinek és az ülés vezetésében szerepet kapó tisztségviselőknek kell közös megoldást találniuk.

Az MSZP ezért kezdeményezte az alkotmányosság elveit tiszteletben tartó négy párt (FIDESZ, KDNP, LMP) külön tanácskozást, amire a másik három párt nem tartott igényt. Lendvai ezért arra a kéri a két fideszes politikust, hogy még az ülés megkezdése előtt tájékoztassa a nyilvánosságot, milyen lépéseket tervez a jogsértéssel kapcsolatban.

A Jobbik elnöke a köztévében azt mondta, hogy Gyurcsány Ferenc parlamenti képviselősége sokkal nagyobb botrány, mint az ő ruházata. Vona Gábor rámutatott: már a parlamenti előkészítő tárgyalások alatt is kiderült, hogy a Jobbik képes és hajlandó a párbeszédre, de elveiből nem fog feladni semmit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik