Belföld

A Fidesz és a dobozhiány, szorong a hivatal

Átfogó változást akarnak a közigazgatásban dolgozók is, csak nem politikai, hanem szakmai alapon.

Miközben a sajtó napi szinten találgatja, mely állami cégtől, kiknek kell menniük a Fidesz hatalomra kerülése után, addig a közigazgatás névtelen közszolgái valós félelmeiket osztják meg egymással. A pakolunk.hu blog szerzői abban bíznak, hogy a rengeteg vélemény, javaslat eljut a döntéshozókhoz is.

A köztisztviselők elismerik: a közigazgatást mielőbb át kell szervezni, le kell építeni, mert pl. az államigazgatás kevesebb, hasznosabb emberrel eredményesebb lehetne. Az írásokból kiderül, hogy a közigazgatásban dolgozók már eddig is nagyon sok embert kivetettek volna maguk közül, de azt nem szeretnék, ha politikai és nem szakmai alapon dőlne el, ki a jó szakember.

Márpedig a blogbejegyzések szerint utalnak erre jelek, hiszen immár kollektívan szorong mindenki a hivatalban, mert nem tudja senki: “a főfejeseken túl kik lesznek a vezetők, mikortól jön az új garnitúra, miként alakítják át az intézmények belső rendszerét.” Nem tudják, ki megy és ki marad, és mi alapján döntenek erről, ki és hogyan vezényli le az átmeneti időszakot, az átadás-átvételt.

Árulkodó az az írás is, amely szerint a hivatalban “Akut dobozhiány van, és néhány fontosabb irodában a nagytakarítást is megkezdték, egy csomó ismeretlen ember jelent meg a házban, de kedvesek, mindenkinek köszönnek.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik