Belföld

Hónapokat csúszott, de végre jár

Az eredeti határidőhöz képest több hónapos csúszással, de vasárnap hajnaltól újra járnak a villamosok Szeged legforgalmasabb, 1-es számú villamosvonalán.

Az első jármű menetrend szerinti, röviddel 4 óra után indulását fiatalok egy csoportja tapssal és dudaszóval fogadta a Rókusi pályaudvarnál található végállomáson. A szegedi elektromos tömegközlekedés fejlesztését felügyelő mérnöki cég a próbajárat és a szombati műszaki bejárás során késznek és alkalmasnak találta a felújított villamospályát a menetrendszerinti forgalom elindítására. Az uniós támogatással megvalósuló, közel 30 milliárd forintos összköltségvetésű beruházás során a villamosvonal 1-es és 2-es szakaszát érintő munkálatok előreláthatólag csak a hónap végére fejeződnek be. Így a Kossuth Lajos sugárúti és a Boldogasszony sugárúti villamospálya, valamint a Rókusi csomópont még munkaterület, a forgalmat az utóbbi területen még elterelik.

A villamosvonal rekonstrukció első és második ütemének 2009. november 15-re, illetve 2009. december 3-ra kellett volna befejeződnie. A csúszás oka többek között a tervekkel nem egyező közműhelyzet volt, emiatt a kivitelezés lassan haladt, a beköszöntő hideg pedig tovább akadályozta a beruházást, a késés azonban részben a kivitelezőnek is felróható.

A 94 napos csúszásból a műszaki ellenőr szerint – húsz nap indokolható a hideg idővel, ezért az önkormányzat 740 millió forint kötbérigényt jelentett be. A kivitelező a kötbér követelését jogcímében és mértékében is vitatva elutasította, ezért az önkormányzat a szegedi közgyűlés pénteken egyhangúlag meghozott döntése alapján peres útra tereli az ügyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik