Belföld

A Fidesz 12-16 adónemet törölne el, vonna össze

A három éves adócsökkentés július 1-jén indul.

Matolcsy György, az Orbán-kormány leendő nemzetgazdasági minisztere azt mondta: a jelenlegi 52 adónemből a Fidesz, 12-16 adónemet törölne el, vagy vonna össze, ez a folyamat július 1-jétől indulna. A miniszteri szék várományosa szerint az szja-hoz, a társasági adóhoz is hozzá kell nyúlni, ahogy a járulékokhoz is. Kijelentette: a szuperbruttósítást kivonják a rendszerből.

Mint mondta, párhuzamosan az adónemek változtatásával a bürokráciát is csökkentik; egy friss elemzésre hivatkozva leszögezte: Magyarországon 2.800 milliárd forintot visz el az adóbürokrácia. A bürokrácián 20 százalékot kellene “vágni” július 1-jétől egy éven keresztül – emelte ki.

Matolcs György leszögezte hogy először is megszüntetik a “félszuper” bruttósítást, a munkaadói járulékot kiveszik az adóalapból, ami önmagában jelentősen emeli majd az embereknél maradó jövedelmet. “A szuperbruttósítást kivonjuk a rendszerből, mert ez rejtett adó” – fogalmazott.

A munkaadói járulékot 5-10 ponttal kell csökkenteni a leendő miniszter szerint, de ennek három éves elosztása attól függ, “mit talál” Varga Mihály munkacsoportja.

Matolcsy György szerint a cél, hogy a teljes adóterhelés egyharmaddal csökkenjen. Elsőként nagy valószínűséggel olyan adónemeket törölnek el, illetve csökkentenek, amelyek a vállalkozói szférában gátolják a munkahelyteremtést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik