Belföld

Kettős beszéd a kettős állampolgárságról

Egyelőre nem tudni, akar-e szavazati jogot adni az új kormány.

Az egyik első dolga lesz az új kormánynak a kettős állampolgárságról szóló törvény parlament elé terjesztése – mondta a közrádió reggeli műsorában a leendő külügyminiszter. Martonyi János szerint ugyanazokat a jogokat adnák meg a szomszédos országok magyarjainak, mint amely jogokat a világ bármely országában élő magyarok már élveznek.

Mindez ellentmond annak, hogy az új kormány nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese szerint indokolatlan lenne bármiből kirekeszteni azokat a határon túliakat, akik megkapják a kettős állampolgárságot.

Noha Semjén Zsolt óvatosan fogalmazott, a Népszava szerint szavaiból az derül ki, hogy mégis több millióan kaphatnak – esetleg csak listás – szavazati jogot, magyarországi lakhely nélkül is.A hatályos törvények alapján annak nincs szavazati joga, aki nem rendelkezik állandó lakóhellyel. Ám a vonatkozó – kétharmados – jogszabályok módosításával ez a megkötés “feloldható”; akár az egyéni, akár a listás szavazáson részt vehetne egy határon túli magyar.

A nemzetközi választási szakértő szerint a nyilatkozatok alapján nem egyértelmű a Fidesz szándéka. Mint mondta: ha a Fidesz – élve alkotmányozó többségével – módosítja a jogszabályt, “illene” nemcsak a Romániában, Szlovákiában vagy Ukrajnában élő magyaroknak választójogot adni, hanem minden magyar állampolgárnak is, bárhol is él a világban.

Tóth Zoltán szerint egy ilyen megoldással Magyarország “meglehetősen egyedi eljárást követne” az Európai Unión belül, s Brüsszelben komoly vitát okozhat, ha egyik tagállamukban megjelenik 2-3 millió új szavazó állampolgár. Megjegyezte: az sem mellékes körülmény, hogy például Ukrajnában az alkotmány kizárja a kettős állampolgárságot az ukrán állampolgárok számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik