Belföld

Szavazni fognak az MDF önfeloszlatásáról

Dávid Ibolya véleményét egyelőre nem lehet tudni. A lemondott elnök állítólag sportol: fut.

Országos gyűlés helyett országos választmányi ülést tart szombaton az MDF. Karsai Péter, az MDF elnökségi tagja kedden az MTI-nek beszélt arról is, hogy kezdeményezte a párt önfeloszlatását, mert szerinte az MDF betöltötte történelmi hivatását.

A Magyar Demokrata Fórum országos választmánya április 24-én döntött úgy, hogy május 8-ára összehívja a párt országos gyűlését, amelyen a teljes tisztújításról dönthettek volna a tagok. Karsai Péter, az MDF elnökségi tagja az MTI kérdésére azonban azt közölte: szombaton nem lehet országos gyűlést tartani, mivel lejárt a küldöttek mandátuma, ezért újakat kell választani.

Beszélt arról is: múlt hét szombaton határozati javaslatot kezdeményezett a pártban arról, hogy az MDF oszlassa fel magát, mert szerinte “az MDF betöltötte történelmi hivatását, nincs tovább”. Ebben a kérdésben az országos gyűlés dönthet kétharmados többséggel – magyarázta.

Karsai Péter úgy fogalmazott: az országos gyűlés vagy arról dönt, hogy elfogadja az általa beterjesztett határozati javaslatot, vagy teljes tisztújítást rendel el, vagy pedig csupán elnököt és elnökségi tagokat választ. Hozzátette: akárhogy is dönt majd a gyűlés ő maga úgy határozott, abbahagyja a politizálást.

Dávid Ibolyáról, az MDF volt elnökéről Karsai Péter annyit tud, hogy sportol, elmondása szerint fut. Mint mondta, beszéltek a párt önfeloszlatására tett javaslatáról, de az MDF-es politikus arra nem kívánt válaszolni, hogy mi volt Dávid Ibolya véleménye erről. Dávid Ibolya a 2010-es országgyűlési választások első fordulója eredményének ismeretében, április 11-én jelentette be, hogy lemond az MDF elnöki posztjáról.

Karsai Péter az MTI kérdésére elmondta még: az MDF-nek május 14-ig, az Országgyűlés alakuló üléséig kell kiköltöznie a Képviselői Irodaház hatodik emeletéről, ahol négy irodában dolgoztak az MDF-es képviselők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik