Belföld

Jó lesz magunknál tartani az esernyőt

A következő napokban a kora nyári, fülledt idő mellett többször számíthatunk záporokra, zivatarokra.

Kedden a délelőtti órákban néhány órás napsütést követően többször megnövekszik a felhőzet és főleg a Dunántúlon már kialakulhatnak záporok. A délután többnyire erősen felhős lesz felettünk az ég, a legtöbb napsütés az ország délkeleti, keleti felén valószínű. A gyakran erősen megnövekvő felhőzetből nyugaton és északon többfelé valószínű eső, zápor, zivatar, míg a keleti tájakon szórványos záporok, zivatarok alakulhatnak ki, néhol jégeső kíséretében. A légmozgás általában gyenge marad, zivatarok környezetében azonban viharossá fokozódik. A hőmérséklet csúcsértéke 20 és 26 fok között alakul.

Az éjszakai órákra eleinte egyre többfelé, majd a nyugati tájak felől egyre kevesebb helyen valószínű eső, zápor, zivatar. A szerda reggeli órákra főleg a keleti tájakon maradhat még csapadékos idő. A légmozgás zivatarok környezetében továbbra is megerősödhet. A kora reggeli órákra többnyire 10 és 15 fok közé csökken a hőmérséklet. Egy front hatására főként a délután második felében intenzív zivatarok kialakulása várható délnyugat felől.

A következő napokban jellemzően csapadékos, de fülledt időre kell számítani. Csütörtökön országszerte számíthatunk többszöri alkalommal záporokra, zivatarokra. Pénteken és szombaton a keleti tájak kivételével szórványosan, majd vasárnap ismét többfelé lehet zápor, zivatar. A légmozgásban csütörtökön várható átmeneti erősödés.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik