Belföld

A miniszter intézkedett a tapolcai kórház ügyében

Amíg nem lesz állandó működési engedély , addig marad az egészségügyi katasztrófahelyzet is.

A tapolcai önkormányzat korábban átadta a kórházat a Medisyst Kft.-nek, amely azonban novemberben jelezte, hogy a kórház működtetésének visszaadására kényszerül “a kudarcos állami egészségpolitika, a tapolcai betegekre jutó állami támogatás drasztikus csökkenése miatt” és a gazdasági ellehetetlenülés következtében visszaadja a városnak – a szerződésben foglaltak szerint – a kórház üzemeltetését.

Most Székely Tamás egészségügyi miniszter utasította az országos tiszti főorvost, hogy a szükséges intézkedéseket, például egészségügyi dolgozók kirendelését pénteken 24 óráig tegye meg, szombaton nulla órától legyen ideiglenes működési engedélye a tapolcai kórháznak.

A döntést azért hozta, mert jelen pillanatban nincs, aki el tudná látni a betegeket. A miniszter ideiglenes intézkedése visszavonásig érvényes: azaz amíg nem lesz állandó működési engedélye a kórháznak egy új szolgáltatóval, addig marad az egészségügyi katasztrófahelyzet is Tapolcán. Ez Székely Tamás szerint egy-két hétig tarthat.

A tapolcai kórház működése bizonyos vonatkozásokban több megye, egy egész régió ellátását érinti, ezért volt szükség a miniszter döntésére. Ezután az országos tiszti főorvos utasításait kötelesek végrehajtani például az érintett egészségügyi dolgozók, illetve tulajdonosok.

Bujdosó László közép-dunántúli regionális tiszti főorvos a kórház ideiglenes működtetőjeként a városi önkormányzat által alapított Tapolcai Kórház Nonprofit Kft.-t jelölte ki. Az átadás-átvételt pénteken éjfélkor tartják meg a kórházban az ő jelenlétében, ott lesznek a korábbi működtető, a Medisyst és az ideiglenesen üzemeltetésre kijelölt helyi nonprofit kft. képviselői, valamint a város polgármestere és jegyzője.

Mindebből a 191 ágyas tapolcai kórház betegei semmit sem érezhetnek meg, a betegellátás és a beutalás rendje zavartalan marad, és az új kft. átveszi az intézmény mind a 250 dolgozóját is.

Császár László, Tapolca fideszes polgármestere azt közölte, hogy a Medisysttel a kórház működtetésére kötött szerződés megszűntével éjféltől visszakerülnek a kórházi eszközök és használati jogok az önkormányzathoz, s május 3-án a nonprofit kft. beadhatja a működési engedély iránti kérelmét. Az önkormányzat egyeztetett az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral is, és az május 1-jétől továbbra is finanszírozni fogja a tapolcai kórházban a betegellátást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik