Belföld

Ellenségként bánnak a tiszteletbeli konzulokkal?

Testületük elnöke Kovács Lászlóig visszamenőleg bírálta az elmúlt 8 év gyakorlatát.

Az elmúlt nyolc évben a kormány ellenségként bánt a tiszteletbeli konzulokkal, akik ezért úgy érezhették, hogy feketelistára kerültek – közölte a Magyar Köztársaságban Akkreditált Tiszteletbeli Konzuli Testület elnöke, Gambia tiszteletbeli konzulja.

Suha György ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a tiszteletbeli konzulok igazolványáról a külügyminiszter utasítására a napokban törölték azt a mondatot, amely szerint tulajdonosa a hivatali tevékenységével összefüggésben mentességet élvez a magyar államigazgatási és bírói joghatóság alól.

A testület elnöke kijelentette: ezzel veszélybe került a tiszteletbeli konzulok munkája, miután igazolványuk mostantól csak “annyit ér, mint egy pontgyűjtő kártya”.

Suha György hozzátette: a döntés annak a nyolc éve tartó folyamatnak a lezárása, amelynek során a Kovács László, Göncz Kinga majd Balázs Péter vezette tárca sorozatosan szűkítette a tiszteletbeli konzulok jogkörét. A Külügyminisztérium szerint a mondat törlésével nem változtak mega jogkörök.

Ezek csorbítása egyébként azután ment végbe, hogy a K&H-ügy kapcsán képbe került álbróker, Kulcsár Attila, több esetben visszaélt a Libéria tiszteletbeli konzulja által kiállított igazolványával. Később a Nemzetbiztonsági HIvatal is arról tett jelentést: a tiszteletbeli konzuli jogosítványok lehetőséget adnak jogsértésekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik